Szép kis látlelet: a békemisszión gúnyolódik a brüsszeli lap

2024. december 20. 11:04

Egyszerű konzekvenciát vont le a Politico.

2024. december 20. 11:04
ORBÁN Viktor; VON DER LEYEN, Ursula; COSTA, António

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor csütörtökön nemzetközi sajtótájékoztató keretében újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki véleményét arról, milyen szerepet vállalhat Magyarország a nemzetközi konfliktusok rendezésében. Orbán szerint „Magyarországnak megvannak a maga határai, ezek egyike a méretünk, és a nemzetközi befolyásunk is akkora lehet, amekkorák mi magunk vagyunk.” A kormányfőt arról kérdezték, küldene-e Magyarország békefenntartókat Ukrajnába, ha – a Franciaország és Lengyelország által is felvetett ötlet megvalósulna – fegyverszünetet kötnének a háborúzó felek.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Magyarország erejét és mozgásterét is figyelembe kell venni a konfliktusban. Hozzátette, hogy 

hazánk inkább kisebb, kevésbé „geopolitikai” célkitűzésekkel járulna hozzá a béke előmozdításához. 

Példaként egy fogolycsere megszervezését említette, amellyel életeket lehetne megmenteni – különösen a közelgő karácsonyi ünnepek fényében.

A miniszterelnök szavait ugyanakkor egyes nemzetközi fórumok – mint például a Politico – gúnyos éllel tálalták, nekik ugyanis csak annyi jött le ebből az egészből, hogy 

„Orbán szerint számít a méret” – idézzük a Politicot

Néhány órával a miniszterelnök nyilatkozata előtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasítóan reagált Orbán karácsonyi fegyverszünetre és fogolycserére vonatkozó javaslatára. Bár a lépés mögött humanitárius megfontolások álltak, Zelenszkij és kormánya nem mutatott hajlandóságot a kezdeményezés megfontolására.

A vita így ismét rámutat arra, mennyire nehéz nemzetközi szinten békét közvetíteni, főleg akkor, ha az érintett felek elzárkóznak a kompromisszumoktól, és a nemzetközi sajtó egy része méltatlan, csúfondáros hangnemben tálalja a felvetéseket.

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: MTI/Purger Tamás
 

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rizotto
2024. december 21. 13:17
Azzal nem számoltak a háború kiprovokálói, hogy Oroszország nem egy totális háborúval, hanem csak korlátozott különleges műveletekkel kezdi el a háborút. Vigyáz arra, hogy saját területén meg legyen a képessége a védekezésre egy támadás esetén. Hadiiparát felpörgette, és külső hadianyag utánpótlást is tudott szerezni. A kurszki támadásra viszont nem voltak felkészülve, ami nem egy logikus taktikai támadás, hanem egy katonai sikereket felmutatni próbáló propaganda célú ukrán akció.
rizotto
2024. december 21. 12:47
"Élő Éva Ursula Orbán beszéde után, vonagló ajkakkal jegyezte meg: dehát akkor győzzön Orosz ország? És szinte már toppantott is hozzá a lábacskájával." Az Oroszország nem győzhet, elvet hirdetve tovább rombolják Európát. Nézzük a tényeket: Európának sokkal jobban fájnak a saját maga által bevezetett szankciók, mint Oroszországnak. A háborút kiprovokáló deep-state fogoly USA hadiipara nagyot kaszál a háborún és az általuk Európára erőltetett szankciókon. Európa elveszítette az olcsó orosz energiához, nyersanyaghoz való hozzáférését, egy lényeges versenyelőnyét. Ez a háború nem Európa érdeke. Európa csak az elszenvedője, kényszer finanszírozója. Ez az ukrán népnek sem a háborúja. Ők csak az áldozatok. Ez csak az USA stratégiai céljait szolgálja, Oroszország leválasztását Kínáról. A cél, hogy amikor majd a Kína elleni támadásra kerül sor, ne álljon mögötte Oroszország a végtelen energia és nyersanyag utánpótlásával. Oroszországot akarták meggyengíteni, feldarabolni. Nem jött be!
atti64
2024. december 20. 17:49
A NÁCI KURVA!!!!!!!!!!!!!!!!PATKÁNYOK UNIOJA MOSLÉKOK UGATNAK NEKÜNK TÖBB MINT 10 ÉVE A KURVA ANYÁTOKNAK MONDJÁTOK MEG HOGY MIT CSINÁLJUNK, DÖGÖLJETEK MEG AZT KIVÁNOM KARÁCSONYRA NEKTEK FASZOPOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
viktor-a-kiraly
2024. december 20. 16:58
de nem derül ki hoyg a békemisszi 1.0 vagy békemisszi 2.0-n gúnyolódik? eredménye egyiknek se volt még eddig mondjuk.. :D :D :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!